|
EgészségA szűrővizsgálatokat főként a 60 évnél idősebb lakosság veszi komolyan
2008-08-17 -
Sajtóanyag
A gyógyszerekkel szemben az ezüstgeneráció is leginkább hatékonyságot vár el.
A GfK LHS HealthCare legutóbbi lakossági egészségfelmérésének adatai azt mutatják, hogy a kor előrehaladtával a felnőtt lakosság egyre inkábbúgy érzi, egészségi állapota rosszabb. Az 50 évnél idősebb akosságnak már csupán 17 százaléka gondolja úgy, hogy jó vagy nagyon jó az egészségi állapota, szemben a teljes népességben mért 56 százalékkal. Az országos 12 százalékos átlaggal szemben ossznak, illetve nagyon rossznak a megkérdezettek 22 százaléka tartja saját egészségi állapotát.
Az egészségmegőrzés terén az ezüstgeneráció tagjai – a panaszok ellenére – a teljes lakossághoz épest passzívabbak: 43 százalékuk semmit nem tesz egészsége megőrzése érdekében, míg a fiatalabbaknak mindössze 35 százalékára igaz ugyanez. A kor előrehaladtával ugyanakkor jellemzően egyre nagyobb figyelmet fordítanak az egészségmegőrzés egyik tényezőjére, nevezetesen az étkezésre: az 50 év felettiek 37 százaléka, míg a 30 és 49 év közöttieknek csak 26 százaléka figyel oda erre a faktorra. Ráadásul ez az arány 60 év felett már 42 százalék.
A szűrővizsgálatokat ugyanakkor az idősebbek komolyabban veszik. Jellemzően a 60. év jelent egyfajta határvonalat, hiszen itt figyelhető meg egy ugrás a szűrővizsgálatokra látogatók arányában: a 60 évnél idősebbek közül tízből hatan (65 százalék) rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, míg a 30-59 évesek körében ez az arány tízből öt (51 százalék).
A szűrővizsgálatokra ellátogatók arányának alakulása az egyes korcsoportokban, 2007 (az adatok százalékban kifejezve)
![]()
Forrás: GfK LHS HealthCare, Lakossági egészségfelmérés 2007
Az ezüstgeneráció jobban figyel a gyógyszerek árára, az átlagnál nagyobb arányban várja el, hogy az orvos tájékoztassa őket a rendelt gyógyszerek áráról. Míg a 20-49 éves korosztálynak mindössze 17 százaléka érdeklődik a gyógyszerárakról előre, addig az 50 év felettiek esetében ez az arány 22 százalék. Ez részben betudható annak, hogy ez utóbbi korosztály már több gyógyszert fogyaszt – jellemzően 3-6, a kor előrehaladtával pedig 8-9 félét szemben a 20-49 éves korcsoport tagjai által fogyasztott 1-3 gyógyszerféleséggel. A teljes gyógyszerköltés nagyobb részét is ők adják, emiatt inkább számít nekik a gyógyszerek ára. Ezzel egyidejűleg gyakrabban is kérik az olcsóbb gyógyszer felírását: az 50 fölöttiek 24 százaléka, míg a 20-49 évesek 16 százaléka.
Az ár azonban korántsem a legfontosabb tényező a gyógyszerek esetében. A gyógyszerek ára az 50+ korcsoport tagjai számára is a hatékonyság és a kevés mellékhatás után következik a sorban csakúgy, mint minden más korosztályban – a megfelelő minőség ugyanolyan fontos 50 év felett, mint a fiatalabbak számára. Az adatok egyértelműen azt tükrözik, hogy az 50+ korosztályban háromból két válaszadó számára a hatékonyság a legfontosabb.
Az egyes korosztályok gyógyszerekkel kapcsolatos elvárásai (1-4-ig terjedő skálán értékelve)
![]()
Forrás: GfK LHS HealthCare, Lakossági egészségfelmérés 2007
A GfK Csoport |
|
____________________________________________________________________ Kispárna.hu © 2007 - Felhasználási feltételek - Adatvédelem - Oldaltérkép -
|







Cikk nyomtatása
Cikk elküldése e-mailben